Nyitóoldal
Hitvallásom
Szupervízió
Coaching
Magamról
Kapcsolat

Szupervízió alapú coaching

 

A hangsúly a szupervízió alapú coachingban is a reflektív környezetben történő sajátélményű akció-tanuláson van.

A találkozásaink alkalmával sorra vesszük a coaching partner mindennapi vezetői helyzeteit, dilemmáit, gondjait. Együtt tekintjük át, és vizsgáljuk meg azokat a területeket, részterületeket, amelyek kezelése nehézséget okoz, illetve azokat, amelyek sikeresek, örömforrások.

Szupervizor-coach-ként itt kettős szerepben támogatom a partneremet. Szupervizorként a kérdéseimmel, a visszajelzéseimmel, coach-ként pedig a célok közös meghatározásában, s a megvalósítás útjának megtalálásában, majd a konkrét akciótervek kidolgozásával. Mindezt szakmai barátként, ám a fejlesztés-változtatás hatékony egyensúlyának fegyelmezett megtartásával.

A folyamat egy "edzés", amelynek során a partner saját erősségei kerülnek előtérbe, növelve a vezetői lelki állóképességét, stressztűrését, hogy könnyebben dönthessen, hatékonyabban és bátrabban, nagyobb magabiztossággal kommunikáljon. Ezáltal olyan nyílt munkahelyi légkört teremthet maga körül, amely a beosztottjaiból is a lehető legtöbbet hozhatja ki.

A közös munkánk folyamata általában 8-10 találkozásból áll,
alkalmanként 1,5-2 óra,
két-három hetenkénti rendszerességgel,
négyszemközti helyzetben és felelős, etikai szerződéssel.

Minden győztesnek, bajnoknak van egy edzője.

Önnek van már?

©2015 Rozgonyi Róbert - Minden jog fenntartva!